Rejtő Jenő művei

A legolvasottabb magyar író? A legszeretettebb? A legviccesebb? Rejtőről szólni túlzások nélkül lehetetlen, és nem is kell. Bajokkal és szűkölködéssel teli életét olyan irodalomra váltotta, amely kitörölhetetlen része kultúránknak.

A fehér folt vitán felül az egyik kedvenc Rejtő könyvem (de az első ötben mindenképpen ott van), mivel remekül ötvözi mindazon erényeket, amiért kedvelem a fiatalon elhunyt szerző műveit.

Sir Oliver Yolland (Denham örökös grófja, az Angol Bank felügyelő bizottságának elnöke, a térdszalagrend tulajdonosa, számos legnagyobb kitüntetés birtokosa, a londoni tőzsde elnöki tanácsának alelnöke, az afrikai, ausztráliai és kanadai államvasutak egyik főrészvényese és végül az Egyesült Francia - Angol Nyersanyagkutató Feldolgozó és Értékesítő Tröszt elnökigazgatója) életében először kér valamit egy államtitkártól, amit az nem teljesít (nevezetesen, hogy büntető expedíciót indítson egy politikailag veszélyes területre, melyen, nem mellesleg a gróf petróleum után kutat). Mit tehetne ilyenkor egy férfi, aki tudja mit akar és meg is van hozzá minden pénze?

Rejtô Jenô: A megkerült cirkaló az elektronikus verzió Werner Zsolt alkotása

Tom felemelkedve a nyeregben előredőlt, hogy megkönnyítse a terhet, amely így eloszlik a ló hátán, és vágtatott az életéért! Ugyanígy menekült valamikor az apja… Mint valami róka a körben, vérszomjas embervadászok félkaréjában…

Rejtő Jenő legelső kisregénye 1932 júliusában jelent meg. Előtte csak bohózatokat és kabaré tréfákat írt. A Párizsban élő magyarokról a „nyomorkülönítmény”- ről szól ez a kisregény egyes szám első személyben megírva, bemutatva a csapat összetartását és egymás segítését a pénztelen időkben.

Az ügyről, aránylag nem sokan szereztek tudomást. A belügyminiszter kérésére a lapok hamar napirendre tértek fölötte, mintha az eset nem is a század egyik legnagyobb kémkedési botránya lenne. A jobboldaliak a francia hadsereg presztízsét féltették, a baloldaliak a közismerten liberális felfogású és szegény Toulet bűnösségét fájlalták, s így aránylag könnyen keresztülvitték a hadügyből és a belügyből kinyúló kezek, hogy a sajtó hamar elejtette a témát. Toulet kapitány esete sokban emlékeztetett a Dreyfus-ügyre. Felekezeti háttere nem volt a botránynak, de körülményeiben, lefolyásában, főszereplőjének zárkózottságában - ami nem emelte a népszerűségét kortársai között - sokban hasonlított a boldogtalan Dreyfus kálváriájára.

A szőke ciklon volt a következő a sorban, ami nehezen kategorizálható a Rejtő-regények között is, mert van benne sok kaland, akció, egy kis Afrika és némi légió is, és leginkább zűrzavar, amit ki és mi más okozna, mint A NŐ, aki ciklon is és hurrikán, és borzalmasan tud vezetni. :) Szinte hihetetlen hogy ez a könyv 1939-ben

Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.

Rejtő Jenő regénye, Az elátkozott part 1940-ben íródott. A könyvben három jó barát; Csülök, Senki Alfonz és Tuskó Hopkins lelepleznek egy szélhámosságot, amely többek életébe is kerülhet. Rejtő hozza a könnyed, cinikus humorral átitatott stílust, lehetetlen és szeretni való szereplőket vonultat föl, miközben háborúval, pénzzel és életükkel játszanak a főhősök. Szintén 1940-ben készült el a történet folytatása, A három testőr Afrikában.

Mata Hary halálbüntetést kér, mire enyhén szólva kivezetik - Nagyon helyes, hogy a tetemet már előkészítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia...

Rejtő Jenő képregények - Az előretolt helyőrség

A történet szerintem végig igazán humoros, és fordulatos. Rejtélyekben sosincs hiány, ennek ellenére a karakterek szerintem, akik miatt mestermű ez az írás. Lehet, hogy csak nekem ennyire szembetűnő, de ezek az “akcióhős” alakok igazi magyar realitást tükrözik. Sokszor hitvány, alulképzett, a világot nem ismerő alakokról van szó, akik egyetlen egy dolog miatt tudnak olyan nagyszerűen érvényesülni a történetben, mert hihetetlen találékonyak és merészek. Bár ez nem volt célja az írónak, mégis számomra jelenleg kicsit nemzetkritika is, és ezáltal még viccesebb és élethűbb a történet.

P. Howard, akit Rejtő Jenőnek hívtak Amíg élt, az irodalom peremén élt, habár közben már olyan népszerű volt, hogy olvasói türelmetlenül vártak egy-egy új Howard-könyv megjelenésére. Amikor meghalt, a társadalom kivetettje és a hatalom üldözöttje volt, testi elmúlása csak formájában különbözött a szabályszerű halálra ítéltetéstől és kivégeztetéstől. Amikor, a howardinál is howardibb képtelenségű borzalmak múltán, az emberszabású élet újra elkezdődött, egy jó évtizedig a hivatalos könyvkiadás számos félreértése közé tartozott, hogy ponyvaszerzőnek tartotta, és nem adta ki műveit, miközben a csöndes és nem kevésbé félreértő tiltakozás a nagy klasszikusok közé sorolta: egy-egy elrongyolt példányáért százasokat adtak, kötetei díszbe kötve sorakoztak rajongóinak polcain.

Rejtő Jenőt mindenki ismeri, elsősorban híres, sajátosan humoros történeteiről Piszkos Fredről, Füllig Jimmy-ről, Vanek úrról és a többi 20. századi zsiványról (esetleg színi jeleneteiről). S minthogy ezek a sztorik töretlen népszerűségnek örvendenek ma is, az ember hajlamos ponyvairodalomnak vélni Rejtő műveit.

Bradley feláldozza magát valakiért, akit nem ismer. Egy őrnagy szerint a halál ellen is van orvosság. A térzene miatt letépik a becsületrendet, és az orvosság nem használt.

A tábori pap hátrahőkölt, amikor meglátta a halálraítéltet néhány perccel a kivégzés előtt a katonai ügyészség fogházának egyik cellájában. Ilyent még nem látott a világ! Ott ül a halálraítélt talpig frakkban! Kissé részeg is, ezenfelül egy fehér virágot hord a gomblyukában, és vastag havanna szivart füstöl, miközben bóbiskoló szemmel fütyörészik. Ez egy furcsa halálraítélt!

Az első bekezdés keszekuszaságán egy percig se akadjunk fel, a történet végére természetesen mindent meg fogunk érteni. A nagy szökés a légióból rövid életrajzi visszatekintéssel kezdődik, ez a hangulatos és részletgazdag illusztráció szinte azonnal magával rántja az olvasót – az „elhelyezkedés a műben” már csak annak egyszereplős mivolta miatt is könnyű.

Galamb nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána. A kormányos csak erre várt. Hatalmas karjával megragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa, és belevágja a söntés legtávolabbi sarkába. A kormányos a világ jelentősebb kikötőiben ismert volt erről a mutatványáról.

A regény a híres komikus és kabarészínész, Kabos Gyula ötlete alapján született, így mi más is lehetne a témája, mint a kabaré világa. A főhős, Birsics Ferenc banktisztviselő munkahelyén kabarétréfákat ír, s bár az alkotás a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető jelentősnek, a Fővárosi Kabaré igazgatója mégis vállalja a bemutatását.

Egy rövid, de annál hangulatosabb életkép demonstrálásával indít a mű, a helyszín a már (Rejtő tollából) jól ismert Afrika. Véleményem szerint az alapsztori első blikkre nem épp eget rengető, adott két hősszerelmes és egy lány (Helén). Ebből az arányból joggal gondolhatjuk, hogy a helyzetnek lesz egy vesztese és két nyertese.

Rejtő Jenő: Központi ügyelet. SZEREPLŐK: A kapitány Bakonyi. Kerekes

Rejtő Jenő (1905. március 29. - 1943. január 1.) tizenkilenc évesen, „világmegváltó” tervekkel érkezett Berlinbe, zsebében Heltai Jenő és Márton Miksa ajánlólevelével.

A város mintegy holtan feküdt a napsütésben, a levegő szinte reszketett a forróságtól, s távol, bizonytalan körvonalakban a Thessala-hegység kontúrjai domborultak ki a látóhatárból. Sidi bel Abbes ezekben a kora délutáni órákban lehangolóan kihalt. A Place Sadi Carnot pompás virágai tikkadtan bóbiskolnak, üres padjain csak a légáramlással szállongó porfátyol pihen meg, és az emelvényen, a tér közepén, ahol a légionista zenészekből álló Clique szokott hangversenyezni, hatalmas ponyva borítja be a zenészek ülőhelyeit.

Kansas Cityn túl, magas töltésen, napégette tarlók, tikkadt sík legelők között rohant tovább a vonat. Vidám, zöld rétek, barátságos farmok és a régimódi községekkel, kis városokkal lomhán fejlődő Nebraska állam napfénytől sziporkázó tájai mosolyognak az utasra. Innen San Franciscóig, most már olyan ez a Nyugat, mint valami álom. Domboldalakban elszórt mezővárosaival, legelő csordáival, gödrös utain zötyögő használt autókkal, farmjaival, alig változott a vidék letűnt idők óta.

A regény arról szól, hogyan tulajdonítja el Benjamin Walter13 a Balszerencséjéről közismert Pác Tivald ötszázezer fontos örökségét, majd kasszafúrói működéséért járó börtönbüntetését. Benjamin Walter zsarolással kényszeríti Pác Tivaldot (aki mindig pácba kerül), hogy arcot és sorsot cseréljen vele.

Rejtő teljesen magyar író, és egyébként ez is csak egy álneve volt, igazából Reich Jenőnek hívták. Ha valakit érdekel, akkor fiatalon bejárta a fél világot (innen eredhet, hogy bármilyen helyszínt hitelesen tud ábrázolni), bohózatokat, kabarékat, operetteket és regényeket is írt, főleg kávéházakban dolgozott, altató és kávé hathatós segítsége mellett. Ez az életmód hamar felőrölte az egészségét, ráadásul 1942-ben zsidó származása miatt elhurcolták a kórházból, és Ukrajnába deportálták. Hamarosan meg is halt ott.

Szinte a szemünk láttára terebélyesedik, bővül Rejtő idealizált alvilága, amelyben a csillogó-villogó óceánjárókat lenézik az öntudatos matrózok, és inkább az ütött-kopott, a vámosok által gyanakvással szemlélt hajókat választják, amikor újra tengerre szállnak

Rejtő Jenő könyveit sokan ismerik, ám azt már kevesen tudják róla, hogy verseket is írt. Évekkel ezelőtt voltam egy épp megjelenő könyv sajtóbemutatóján, amely róla szólt. Ekkor derült ki számomra is, hogy Rejtő Jenő verseket is írt. Nemrégiben egy játék során előkerült a neve, és eszembe jutott, körbenézni az Interneten, hogy megtalálhatóak-e versei valahol. Google barátunk nem tudott érdemben segíteni, így elhatároztam, hogy kézbe veszem az ügyet, és ezt a bizonyos könyvet: ennek következménye lett ez az oldal. Remélem sokaknak örömet okoz majd! Jó olvasgatást kívánok!

Ha már Vadnyugat, legyen vad (Texas) és legyen nyugat (Bill), s ahhoz, hogy ezt valaki túlélje, bizony fenegyereknek kell lennie. Mint minden jóravaló hősét, Texas Bill származását is homály fedi.

Rejtő Jenő: Tévedésből jelentik.

A vendéglő ajtaján egy kalap repült ki. Nagy kacagás. Ezután következett a fiatalember. Még harsányabb kacagás. A kidobott illető felkel a porból, a kalapját is felemeli, és gyűlölettől villogó, de igen szomorú szemekkel ütögeti két tenyerével a nadrágját. Tom kilép a kocsmából. Széles, csúfondáros szája bántó vigyorra húzódik.

Sába Királynője az asztalnál ült, és borotválkozott. De szokott káromkodni és pipázni is, ami királynőknél igazán ritkaság. Káromkodásra feltétlenül okot szolgáltatott a zsilettje. Ugyanis ez az egyetlen fegyver a világon, amely akkor veszélyes igazán, amikor elkopott az éle. Ilyenkor roncsolja, töri a bőrt, mindössze a szőr iránt nyilvánít némi kíméletet.

Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott.

A „Vissza a pokolba” egyfajta gazdaságos Rejtő Jenő műnek mutatkozik, mert folyton-folyvást olyan érzéseket gerjeszt, hogy bizonyos részeit már láttuk.